Duguláselhárítás mesterfokon

Vízvezetékek, csövek, idomok bemutatása. Fontos ismeretek duguláselhárítás esetére.
Recent Tweets @

Szilárd tüzelésû vízmelegítõk

Néhány évtizeddel ezelõtt a nagyobb háztartásokban elterjedt volt az ún. tûzhelypatkós melegvíz-ellátó berendezés. A tûztér köré samottba ágyazott U alakú kazán, primer rendszerként mûködik; egy hõcserélõ zárt tartályon keresztül adja át hõtartalmát a használati meleg víznek (szekunder).
Ugyanezzel a kapcsolási elvvel a használati melegvíz-ellátás a lakás központi fûtési kazánjáról is megoldható. Napjainkban ismét terjed a vegyes tüzelésû – elsõsorban a közvetlen kifolyású – tárolós rendszerû fürdõkályha. A tûztér az acéllemezekbõl készült alsó részben van. Tüzelõanyaga: tûzifa, darabos szén, háztartási brikett, tüzelésre alkalmas száraz növényi hulladék. A felsõ rész az állóhengeres víztároló, ennek közepében van a füstcsõ, amelyben a hatásfoknövelõ terelõbetét a füstgáz hõtartalmát tovább hasznosítja.  A víztároló anyaga: régi készülékekben vörösréz, mai gyártmányokban acéllemez, alumínium, bronz és egyéb, hõálló festékbevonattal. Mivel a víztároló nem hõszigetelt, ezért a felfûtött vízkészletet huzamos ideig nem képes melegen tartani, viszont a palástfelületen leadott hõ a fürdõszobát fûti. Hálózati nyomás elviselésére a henger nem alkalmas. A különleges fürdõkályha-csaptelepen hideg- és melegvíz-kifolyó és zuhanykaros szerelvényen lehet vizet venni.
A fürdõhenger alacsony ejtõtartályos vízellátással többkifolyós melegvíz-ellátásra is felhasználható. Ebben az esetben a keverõ csaptelepek hidegvíz-csatlakozását is a tartály ejtõvezetékéhez kell kötni.

image

Olajtüzelésû vízmelegítõk

A készülék vízoldala azonos a szilárdtüzeléses fürdõhengerével, eltérés az olajtüzeléses mûködtetésnek megfelelõen – csak az alsó rész kialakításában van. Jelenleg csak a korábbi években gyártott MEKALOR típusok üzemelnek.

Gáztüzelésû vízmelegítõk

A készülék zárt, hálózati nyomás alá helyezhetõ, több csapoló ellátására alkalmas 125 1-es tartály. A felfûtött víz hõveszteségét a tartály és a burkolat közötti kõzetgyapot hõszigetelés csökkenti. A berendezés elõnye az, hogy füstgázelvezetést nem igényel, ezért kémény nélküli vagy csak költséges felújítással megjavítható, elhasználódott kéményû lakásban is alkalmazható.
Falra szerelhetõ. A helyiség légtérszükséglete min. 8 m3. Az üzemeltetés ideje alatt képzõdött jelentéktelen mennyiségû égéstermék CO tartalma és az égési levegõ elhasználása a kis égõteljesítmény miatt veszélytelen. A melegvíz-szolgáltatás az üzembe helyezés után folyamatos.

Elektromos vízmelegítõk

A közvetlen kifolyású, 5..10 1-es HAJDÚ típusú, kis víztartalmú vízmelegítõ (melegvíz-tároló) készülékek elõnyösek egy vízvételi hely ellátásához. Célszerû felszerelni akkor is, ha a nagy víztárolóktól távoli berendezés melegvíz-ellátása csak jelentõs veszteséget okozó lehûléssel lenne üzemeltethetõ.
Csatlakozásuk szerint lehetnek a berendezési tárgy fölött ill. a kifolyószerelvény alatt. 220 V feszültségû villamos árammal üzemeltethetõk villásdugós csatlakoztatással. A nagy tárolós rendszerû berendezésekkel megegyezõ módon szabályozott berendezések.
A háztartások egyik legcélszerûbb, környezetkímélõ üzemû melegvíz-termelõje az 50…200 l térfogatú, HAJDÚ típusú, villamos fûtésû melegvíz-tároló. (Ennél nagyobb térfogattal készült melegvíz-tárolók csak kommunális létesítményekben használatosak.) A tárolt vizet villamos üzemû ellenállás, ún. fûtõpatron melegíti fel a beállított értékre (max. 80 C-ra) és tartja a beállított hõmérsékleten, vagyis pótolja a tartályban levõ víz hõveszteségét. A fûtõellenállást hõmérséklet-szabályozó mûködteti. Ugyanezen szabályozót F állásba helyezve, télen tartós használaton kívül helyezett tárolóban a készletezett vizet +7,5 C-on lehet tartani, így a fagyveszély leürítés nélkül elhárítható.
Az elhelyezési adottságok figyelembevételével álló és fekvõ kivitelben készül. A tároló és burkolat közötti rész poliuretán habban kitöltve jól hõszigetel. Az acéllemezbõl készült tartályt korrózió ellen védi a horgany vagy zománc bevonat. Az ennek megfelelõ H, ill. Z jelzéssel lehet a kettõt megkülönböztetni egymástól. A víztérbe helyezett aktív anódrúd a víz agresszivitása miatti korróziós hatást csökkenti.
Az éjszakai felfûtéssel („éjszakai áram”) üzemeltetett forróvíz-tároló naponkénti feszültség alá helyezésére lakásonként kapcsolóórát, többlakásos épület esetén központi vezérlõberendezést kell beépíteni.

Csőtörés javítás és elhárítás: http://www.cslife.hu

Ide tartoznak az egyik vegükön menetes, csővezetékekhez vagy közbülső szerelvénytartozékhoz csatlakoztatható, hideg vagy meleg víz, vagy mindkettő egyidejű vételére, keverésére alkalmas csaptelepek, ill. kifolyószelepek.

image

(A hagyományos csaptelepek zárószerkezetei is a szelepek elvén működnek.) Rendeltetésüknél fogva a vízvezetéki rendszerek legtöbbet használt, legnagyobb igénybevételnek kitett részei a kifolyószerelvények. Ebből ereddően az ebbe a csoportba tartozó valamennyi szerelvényhez viszonyítva, a korábbi megjelenéshez képest, a legszámottevőbb a szerkezeti korszerűsítés, valamint a formatervezett esztétikus megjelenésre való törekvés.

A kifolyószerelvények anyaga tulnyomórészt sárgaréz, csiszolt felülettel, tóbbségében króm vagy nikkel bevonattal. Műanyagból általában a kezelőfogantyúk, valamint a hideg- és melegvízoldalt megkülönböztető kék, ill. piros színnel jelölt hatlapfejű felerősítő csavarok keszülnek. Gyártanak teljes egészében műanyag szelepeket is. A szelep működési mechanizmusa látható egy általános használatú kifolyószelep metszeti rajzán.

Felhasználása

Falikutak, kiöntők, csapolószerkezetek, de vezetékvégekre szerelve egyszerű vízvételi helyek céljára is használhatók. Tömlővéges csavarzat csatlakoztatására alkalmas menetes kifolyóvéggel, továbbá visszaszívást megakadalyozó légbeszívóval is készülnek. Mosdóra szerelhető a függőleges csatlakozású álló szelep, amely közvetlen kifolyású vagy keverő kivitelű. A hideg-, ill. melegvíz-vételre, egyben keverésükre készítik a lengőkaros, csatlakozó csövekkel ellátott szerelvényt.  Mosdóhoz, mosogatóhoz egyaránt használható csaptelep. A korábbi alsó vagy felsőhidas kiképzésű mosdócsaptelepek eltérően ezek beépítéséhez a mosdó szerelőlapján csak egy lyukáttörésre van szükseg. A lengőkaros kifolyós csaptelep falra (falikorongba) szerelhető kivitelben is keszül.

Az orvosi csaptelepet is falra szerelik. Jellemző része a kézi megfogást nem igénylő, nyitó-zaró kar, amelyet könyökkel, alsókarral mozgatva lehet elfordítani. Orvosi rendelők, laboratdriumok, műtők mosdóihoz használják. Házgyári lakásokban vagy ahol szintén kisméretűek a fürdőszobák, a mosdót és a fürdőkádat közvetlenül egymás mellé kell helyezni, mindkét berendezési tárgy csapolójaként használható kád- és a mosdótöltő csaptelep. Az ún. ötcsaplyukas mosdó kád felöli szélére szerelik. Lengőkaros kifolyójú és flexibilis gégecsőre szerelt kézi zuhany is csatlakozik hozzá. A falra szerelt hanytartón a kézizuhany magassága és dőlésszöge változtatható. Kétkezes mosdást tesz lehetővé. Használat után is hordozza a kézizuhanyt. Igényes lakások, szállodák és egyéb reprezentatív létesítmények részére kereskedelemben korábban már forgalmazott korszerű külföldi szerelvények mellett, ma már hazai gyártmányúak széles választéka is rendelkezésünkre áll.

KPE csövek

A polietilén alapanyagok közül két típus használatos: a lágy polietilénből (LPE) öntözőcsövek, a kemény polietilénből (KPE) nyomócsövek és csőkötő elemek készülnek.

A KPE vegyszerállósága igen jó, szervetlen sók vizes oldatai, az ásványi savak és lúgok többsége nem károsítja. Erősen oxidáló savak, a tömény kénsav, sósav, klórszulfonsav, krómkénsav valamint halogének megtámadják, klórtartalmú alifás és aromás oldószerek, aromás tartalmú olajok, benzol és származékai duzzadást okoznak. Az igénybevétel alsó és felső hőmérsékleti határa - 40…60 °C. A szilárdságot erősen meghatározza a szállított közeg fajtája, a környezeti és üzemi hőmérséklet. A KPE jó kopásállóságú, könnyen megmunkálható, esztergálható, fúrható, fűrészelhető.

image

A KPE csöveket fröccsöntéssel gyártják és ki-válóan használhatók — általában technológiai jellegű — vízvezetékek céljára. Nyomásfokozatuk háromféle lehet. A KPE csöveket általában 90 mm-ig lazán vagy dobra tekercselve (egy dobra átmérőtől függően 200…400 m tekercselhető), afelett 6… 12 m-es szálakban szállítják. A csöveket csak a palást sértetlenségét lehetővé téve szabad rakatni, szállítani, tárolni. A csévébe tekercselt csövet szétcsúszás ellen legalább négy helyen át kell kötni. Csak olyan járművön szállíthatók, amelyen az alsó szálak végigfeküdhetnek, vagy legfeljebb 1 m-rel nyúlnak túl. Vastagabb csöveknél a dugulás kevésbé valoszinű.

A csöveket - szétgurulásukat megakadályozva - sima aljzaton kell tárolni. A rakat magassága 1,5 m-nél több nem lehet. A raktár hőmérséklete +30 °C-t ne haladja meg. A csövet két hétnél tovább nem lehet szabadon tárolni, mert az ibolyántúli sugárzás károsítja.

A csöveket - szétgurulásukat megakadályozva - sima aljzaton kell tárolni. A rakat magassága 1,5 m-nél több nem lehet. A raktár hőmérséklete +30 °C-t ne haladja meg. A csövet két hétnél tovább nem lehet szabadon tárolni, mert az ibolyántúli su¬gárzás károsítja. A KPE csővezetékre az MSZ 7908, az MSZ 10003, valamint a DIN 8074 és DIN 8075 előírások vonatkoznak.

PP csövek

A PP polipropilén nyomócsövek tulajdonságai hasonlóak a KPE csövekéhez. A KPE nyomócsövek rugalmasabbak, viszont a PP nyomócsövek nagyobb hőmérsékleten használhatók. A polipropilénből készített csőhálózatok +20 °C-os víz szállítására - károsodás nélkül - kb. 50 évig megfelelőek. A csövek élettartama a nyomástól, a hőmérséklettől és a benne vezetett közeg agresszivitásától függ.

Vegyszerállósága kitűnő. Jó oldószere nincs, oxidáló jellegű savak megtámadják. A PP-t normál és lángálló minőség fröccsöntéssel gyártják. A csöveket 6 m-es szálakban gyártják. Szállítása, rakodása, raktározása hasonló a KPE csövekéhez; a rakatok magassága a 0,5 m-t haladhatja meg. A PP csövekre a DIN 8077 és az MSZ 7026 előírásai a mértékadók.

Megfelelő minőségű csövek használatával a csőtörés esélye és a csőtörés elhárítás szükségessége alacsony. Amennyiben mégis duglás alakul ki, a duguláselhárítás megkezdése előtt érdemes szakemberrel konzultálni.

A jelentősebb ókori városokban gyakran már központi vízellátó berendezések működtek. Az ókori Athén városának fénykorában 200 000 lakosa volt. Ebben az időben létesült északkeleti vízvezetéke még századunk elején üzemben volt.

image

Az ókori Róma városát nyolc vízvezeték látta el vízzel, amelyek közül ötöt hegyi forrás, kettőt tisztított folyóvíz, egyet tengervíz táplált. A nagy távolságokból kiépített vízvezetékek a völgyeket, folyómedreket, utakat hatalmas aquadukt rendszerekkel hidalták át. Ezek egy része napjainkban is aránylag ép állapotban látható. Hasonló vízvezetékeket építettek a római birodalom egyéb területein is.

Magyarországon (Pannónia) a mai Óbuda területén volt olyan római városias település, amelyet a „Római fürdő” forrásainak vizével láttak el. Az aquadukt pilléreinek maradványai jelenleg is láthatók a Szentendrei út mentén. A nagyobb szelvényű vízvezetékek kőből, téglából készültek, de a rómaiak ismerték az ólomcsövet, és a lakóházak kisebb szelvényű ivóvíz csatlakozásait ólomcsőből készítették.

Az ivóvíz fontosságára való tekintettel (Görögországban és a Római birodalomban) törvényeket hoztak a víz védelmére és külön hivatalnokok felügyeltek a kutak, vízfolyások törvényben előírt használatára. Vízszegény vidékeken különösen fontos szerepet töltöttek be a csapadék-gyűjtő berendezések — a ciszternák. Szennyeződés, jogtalan vízelvétel, hőhatás ellen főleg fedett gyűjtőket építettek. A konstantinápolyi földalatti ezeregy oszlop ciszternája már nemcsak esővíz gyűjtésére szolgált, hanem külön vezetékkel odavezetett forrás- és folyóvizek gyűjtésére is. Ilyen ciszternák már az újkori ciszternákkal szemben támasztott követelményeknek is megfelelnek.

Mint az ember egyik legfontosabb életfeltételét, az ősember is kénytelen volt biztosítani ivóvízszükségletét. Kezdetben erre egyéb lehetősége nem volt, mint hogy saját maga telepedett ivásra alkalmas vízfolyások, források, tavak közvetlen közelébe. A fejlődés későbbi fokán már felismerte, hogy a víz megszerzésével – gödör ásásával a talajvízszint alá, majd ennek kibélelése útján kút kialakításával, vízemelő szerkezet készítésével, források vizének elvezetésével – függetlenítheti magát a természeti adottságoktól.

image

Lakóhelyét ezáltal kedvezőbb fekvésű, biztonságosabb helyen választhatja meg, termelését a megszerzett víz felhasználásával (öntözés, állatitatás) az időjárástól is nagymértékben függetlenítheti. A vízszerzés kezdetleges eszközei az idők folyamán elenyésztek, de később a történelmi idők kezdetétől már vannak nyomok arra, hogy az ember mesterségesen tárt fel ivásra alkalmas talajvizet, és tartós körfoglalattal látta el azokat. Legrégibb fennmaradt emlékek a kőkorszakbó valók. Ebben az időben nyílt vizek használata mellett már ismerték a kútkészítést, és a vízszegény földrészeken csapadék gyűjtésére ciszternát építettek.
A legrégibb vízvezetékek nyílt csatornák voltak, amelyeket faragott kőlapokkal raktak ki (pl. az i.e. 1500-ban épült mykénei vízcsatorna). Később ezeket már lefedték, esetleg a föld felszíne alá helyezték. Ezek a vízvezetékek általában lejtéssel szállították a magasabban fekvő források vagy vízfolyások vizét a mélyebben elterülő településekhez.

A kultúra fejlődésével együtt növekedett az emberek igénye, hogy a tartózkodásukra szolgáló helyiségeket kényelmesebbé, egészségesebbé tegyék. A lakóház régebben jóformán csak azt a célt szolgálta, hogy a benne tartózkodókat megvédje az időjárás közvetlen hatásaitól, esőtől, hidegtől stb. Később – a technika fejlődése folytán – egyre nagyobb mértékben vált lehetővé a lakóházak különböző kényelmi, egészségügyi berendezéseinek fejlesztése.
Ezek az épületgépészeti (vízvezeték, csatornázás, melegvíztermelő, gáz, központi fűtő, szellőztető, légkondicionáló) berendezések ma már jelentős hányaddal szerepelnek az építési költségekben. Figyelembe véve, hogy ezek a berendezések energiafogyasztással működnek, gazdasági jelentőségük aránya főleg akkor ézékelhető helyesen, ha számításba vesszük az üzemben tartásukhoz szükséges energia mennyiségét, ill. ennek költségeit (pl. a víz szállításához szükséges szivattyú-munkát, a felmelegítésre fordítandó hőenergiát stb.).
A fejlődésnek ez az iránya hazai viszonylatban különösen megmutatkozik korunk lakásépítkezésein. A század elején kiépült nagyvárosi települések lakóházainak túlnyomó része lakásonként még csak egy-egy falikúttal és közös külső WC berendezésekkel készült, fürdőszobákat pedig csak a jómódú polgárság által lakott városrészekben építettek. A jelenleg épülő és a közelmúltban épült városias jellegű lakótelepüléseken a lakásos természetes tartozéka a fürdőszoba hideg-, melegvízellátással és a belső wc berendezés.